ELLA MEZEJE. EGY IGAZ SZERELEM TÖRTÉNETE

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor a fényképezéshez még filmszalagos masinákat, az előhívásukhoz pedig fémezüstös folyadékokat használtak, élt egyszer egy Ella nevű kislány. Ella vöröshajú volt és nagyon csintalan, gyakran toporzékolt, ha nem tetszett neki valami.

Ella egyszer nagyon megbetegedett és hosszú időre kórházba került. Bezárva élt a hatalmas, koszos, felújításra szoruló épületben, ahol darabokban potyogott a festék a falról, a lift pedig keserves nyikorgással indult el minden hívásra. Ellának, a sovány szemüveges kislánynak nem volt kivel elütnie az időt napközben, ám mivel semmitől sem félt, éjszakánként ki-kiszökött a kórteremből. Olyankor a kórház sötét folyosóin sétált, és arról ábrándozott, hogyan újítaná fel saját kezűleg az egész kócerájt. Ha meglett volna hozzá minden eszköze, helyére tett volna minden csavart, visszaragasztotta volna a leesett csempéket és kifestette volna a falakat.

Ella gyönyörű fiatal lánnyá cseperedett, mire az orvosoknak sikerült kigyógyítania őt a betegségéből. Hazamehetett és végre az iskolát is befejezhette. Okos, jólnevelt lány lett belőle. Pótolni akarta az elvesztett időt, ezért nagyon szorgalmasan tanult. Egyszer varrt magának egy táskát egy régi kordbársony nadrágból. Nagyon szép táska volt ez, sok zsebbel, és egy külön fakkal a pénztárcájának.

A fiatal lány elkezdett érdeklődni a fényképészet iránt. Beiratkozott hát egy iskolába, ahol megtanulta, milyen részei vannak a fényképezőgépnek, mire való az a sok gomb, hogyan kell pont úgy beállítani mindent, hogy éles képet kapjon, és hogyan kell előhívni a képeket mindenféle folyadékba mártogatva a sötétkamrában.

Ebben az iskolában ismerkedett meg Krisszel, az örökké mosolygó fiúval. Krisz állandó útitársa volt a hátizsákja, amiben egy térképet hordozott. Arról álmodozott, hogy bejárja az egész világot. Attól kezdve Ella és Krisz elválaszthatatlanok voltak. Együtt fedezték fel a környék elhagyatott gyárépületeit, megmászták a legmagasabb gyárkéményeket és a régi bányák mellett tornyosuló meddőhányókat. Ella még egy szíjat is varrt Krisznek ajándékba, hogy legyen mivel a nyakába akasztania a fényképezőgépet. Nem tudni pontosan, mikor szerettek egymásba, s bár nem volt elég pénzük, hogy nagy lakodalmat csapjanak, megtartották az esküvőt. Ella maga varrta a menyasszonyi ruháját, a lagzit pedig végül a barátaik segítségével szervezték meg.

Ella mindig magánál hordta a kordbársony táskáját, amiben sok hasznos kincs rejtőzött. Épp az esküvőjükre igyekeztek autóval, amikor kiesett a helyéről az indexlámpa. Akkor Ella kinyitotta a táskáját, és az egyik zsebből csakúgy elővarázsolt öt csavart és egy csavarhúzót, majd egy szempillantás alatt megjavította az irányjelzőt.

A táska mindig tiszta és rendezett volt. Nem volt helye szemétnek. Volt benne viszont hét rágógumi, amivel megkínálhatta az ismerőseit, vagy adott esetben megragaszthatott egy törött járólapot. Volt még a táskában négyféle íróeszköz: töltőtoll, filc, ceruza és egy golyóstoll, amivel nem mellesleg a házassági anyakönyvi kivonatot is aláírták. Általában hét méter madzag is lapult a táska mélyén. Ella és Krisz nagyon boldogok voltak és gyakran költöztek.

Amikor bárhol a világban történt valami érdekes, Krisz megkereste a helyet a térképen, azonnal odautaztak és fényképeket vagy rövid filmeket készítettek a helyszínen, hogy aztán az összegyűjtött anyagokat elküldjék különböző újságoknak vagy tévécsatornáknak. Krisz még repülőgépet is megtanult vezetni, hogy gyorsabban odaérjenek az egyébként nehezen megközelíthető helyekre. Utazásaik során sok érdekes emberrel ismerkedtek meg, akiket aztán szívesen láttak vendégül az otthonukban. Ella és Krisz szerettek sátorozni, gitárszót hallgatni és énekelni a tábortűz mellett. Ella minden váratlan helyzetre fel volt készülve. A kordbársony táska egyik zsebében például tartott egy zseblámpát, egy kilencvoltos elemet, három varrókészletet arra az esetre, ha elszakadna a hátizsák, tűt, cérnát, mérőszalagot, három biztostűt, négy fültisztítópálcikát, és egy – sátorozáskor nélkülözhetetlen – bicskát.

Ellának és Krisznek sajnos nem voltak gyermekeik, ezért egyik napról a másikra éltek. Ella táskájában külön fakkot kapott a tárca, amibe az aprópénzt gyűjtötte. Egy nap, amikor nagyon távol voltak az otthonuktól, Ella súlyos beteg lett és onnantól kezdve ágyhoz kötve élt. Vele együtt az egész világ megbetegedett: az emberek nem látogathatták egymást, nem ülhettek le a tábortűz mellé, hogy együtt gitározzanak és énekeljenek. Ehelyett azonban ezek az emberek leveleket és képeslapokat kezdtek küldeni Ellának, amiben saját kalandjaikról számoltak be, Krisz pedig lelkesen olvasta fel az üzeneteket Ella ágya mellett ülve, s minden alkalommal pontosan megmutatta a lánynak a térképen, hogy a világ melyik pontjáról érkezett a levél.

Ami pedig a legfontosabb – soha, egyetlen pillanatra sem vesztették el a humorérzéküket. Ella még az ágyban fekve is barkácsolt, megjavította az elromlott hosszabbítókat, jobb napjain pedig még a varrógép mellé is leült. Amikor már fogytán volt az ereje, elhatározta, hogy a pénztárcában összegyűjtött kis vagyonából vesz magának egy darab földet. Sikerült is neki interneten keresztül elintézni minden ügyet, ám személyesen már nem látogathatott el a telekre, mert minden nappal gyengébbnek érezte magát. Hogy eltereljék a gondolataikat a betegségről, Krisz és Ella együtt szőttek terveket arról, hogyan építsék be a telket. Még nevet is adtak neki: Ella mezeje. Ella tehát sajnos már nem láthatta a földjét.

Krisz fogta a térképét és útnak indult, hogy ellátogasson Ella mezejére. Ezúttal egyedül. A térképen kívül csak szeretett feleségének kordbársony táskáját vitte magával. A telken három szomorúfűz állt, köztük egy hatalmas kő hevert a földön. Krisz ez alá a kő alá ásta el a táskát. Pontosan megjegyezte, hány tárgy volt benne. Ezeknek a tárgyaknak a számát úgy jegyezte fel, hogy együttesen meghatározzanak egy földrajzi koordinátát: északi szélesség 51° 07' 47” és keleti hosszúság 19° 33' 41”.

Ella és Krisz barátai virágokat és fákat ültettek a nagy kő köré. A követ hamarosan buja növényzet ölelte körbe, gyümölcseiből pedig édes lekvárokat, kompótot és bort készítettek. A liget közelében még egy tűzrakó helyet is kijelöltek, hogy az odalátogatók leülhessenek és a tábortűz fényénél halk gitárszó mellett énekelhessenek. Úgy, ahogy Ella szerette. Az Ella mezejére látogató barátok a mai napig láthatják, amint a lobogó tábortűz felett magasan elszáll egy repülő, és szárnyaival szinte integet. Krisz az, így jelzi, hogy még mindig az emlékeiben őrzi Ellát.

Telnek-múlnak az évek, a világ változik, a fák egyre magasabbra törnek, vastag ágairól hinták lógnak alá. Minden gyerek, aki valamilyen csoda folytán a ligetre téved, és rátalál a kőre, elmorfondírozik azon, hogy őmaga mit tenne Ella föld mélyén pihenő táskájába. Mi az, ami igazán a segítségére lenne minden élethelyzetben.

Te mit tennél abba a táskába?



Szerzők: Elżbieta és Krzysztof Kusz fordítás Anikó Couto Ribeiro-Szalay